• Néhány jó szó
  • Motivácíos levél
  • Segítő szervezetek
  • Állásportálok
  • Erkölcsi bizonyítvány
  • Munkaügyi központok
  • Munkaszerződés
  • Diákmunka szövetkeze

Program „Budapest-Józsefváros, Magdolna Negyed Program III.  (KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0001), G2/4 Karrierút fejlesztés és

tanácsadás, diákmunka mentorálás” keretén belül, a „Diákmunka mentorálás” megszervezésére és biztosítására


Diákmunka mentorálás –diákok és fiatalok segítése munkakeresésben, elhelyezkedésben, a munka világának megismerésében

 Várunk a Kapocsban, ha

- 16 – 29 éves vagy

- Budapest-Józsefváros, Magdolna Negyed Program III. területén élsz, azaz: Népszínház utca – Bauer Sándor utca (Teleki tér) – Fiumei út – Baross utca – Kálvária tér - Koszorú utca – Mátyás tér – Nagyfuvaros utca
- munkát keresel, szeretnél elhelyezkedni, érdekel a munka világa, de nem boldogulsz egyedül

A szolgáltatás ingyenes
A szolgáltatás nyitva tartása:
Hétfő – csütörtök: 9 – 14 óra között
Csütörtök: 14 – 16 óra
Szerda: 16. 30 - 17. 30 között

Munkakeresés a Kapocsban. Miben tudunk segíteni?
A Kapocs Alapítványban lehetőséged van részt venni egyéni és csoportos konzultációkon, tanácsadáson, ingyen használhatod az internetet, segítünk az önéletrajz és motivációs levél megírásában, kipróbálhatod hogyan interjúznak egy munkahelyen. Információt kaphatsz a munkakeresésről, segítünk a választani és eligazodni a munkaerő-piaci kínálatban.
információt adunk diákoknak iskolaszövetkezetekről, és a munkaügyi központok által adott szolgáltatásokról.

Megfelelő munkahelyet találni sajnos nem könnyű dolog, hiszen egy-egy állásra több tucatnyian is jelentkeznek. Mégis úgy látjuk, hogy aki kitartóan és jó módszerekkel keres, az előbb-utóbb talál is megfelelő munkahelyet.
Fontos, hogy úgy állj neki, Neked is sikerülni fog. Minden helyzetben a megoldást keresd.

Néhány hasznos kérdés:
Hány éves kortól lehet munkát vállalni?
Munkát vállalni hivatalosan 15 éves kortól lehet, szülői engedéllyel, és csak az iskolai szünetben. 18 éves kor alatt úgy tapasztaljuk, hogy kevésbé szívesen alkalmaznak a munkáltatók. Ha ebbe a korosztályba tartozol, vagy idősebb vagy, de még nappali tagozatos hallgató , akkor a legjobb megoldás, ha diákszövetkezeteket keresel fel, mert nekik direkt a Te korosztályodnak szóló munkáik vannak. Ezeken a helyeken regisztrálni kell személyesen vagy interneten keresztül. Kérni fognak diákigazolványt,  iskolalátogatási igazolást, személyi igazolványt, lakcím kártyát, adókártyát, tajkártyát, bankszámlaszámot, szülői engedélyt (18 éves kor alatt)
 

Diákszövetkezetek
Iratok
Ha már nem diákmunkát keresel. Merre indulj el?
Első lépésben gondold át, hogy mit is szeretnél szívesen csinálni, illetve melyek azok a munkakörök, amiket a végzettséged és a képességeid alapján be tudsz tölteni.  A sikertelenség oka a munkakeresésben lehet egyszerűen az is, hogy nem a neked megfelelő munkát keresed. (Például: ha nagyon szeretsz emberekkel foglalkozni, akkor nem biztos, hogy a számítógép előtt töltendő 8 óra jó lesz neked, ha pedig kommunikációs nehézségeid vannak, akkor a call center, vagy az értékesítés sem túl jó ötlet.)
Ha ez egyedül nem megy, kérj segítséget tőlünk, szívesen gondolkodunk veled együtt arról, hogy mihez is kezdj.

Milyen az önéletrajz?
Írnod kell egy önéletrajzot. Töltöttünk fel neked ide néhány mintát: önéletrajz minták
Az a fontos, ha önéletrajzot írsz, hogy kiemeld azokat a legfontosabb képességeidet, ismereteidet és tapasztalataidat, amelyek szerinted a munkavállalás szempontjából fontosak lehetnek. Ezért az is lehet, hogy több önéletrajzot kell írnod, mert lesz olyan hirdetés, ahol az egyik, míg máshol a másik képességedre kell helyezned a hangsúlyt. Persze fontos az is, hogy az önéletrajzban csak a valóságnak megfelelő adatok szerepeljenek. Mivel azonban egy–egy hirdetésre akár több száz önéletrajz is beérkezhet, a leendő munkáltató nem tölt sok időt az önéletrajzzal. Az önéletrajz tehát legyen érthető, átlátható, szépen formázott és maximum két oldalas. Ma már csak az úgynevezett amerikai típusú, illetve europass típusú, szövegszerkesztővel készített önéletrajz a megfelelő. Ha ettől eltérőt kérnek, azt a hirdetésbe beleírják.
Ha még nincs munkatapasztalatod, ne ijedj meg, attól, hogy rövid az önéletrajzod. Sokan vannak vele így. Próbálj keresni az életedben olyan időszakokat, amikor például szakmai gyakorlaton voltál, vagy besegítettél egy ismerős cégénél és azt írd be munkatapasztalatnak. A legtöbb helyen fényképes önéletrajzot kérnek. A fénykép az igazolványképhez hasonló méretű és stílusú legyen.

Mi az a motivációs levél?
Kérhetnek még motivációs levelet is. Ezt az írást minden munkahelyre külön-külön meg kell írnod. Pont az a lényeg, hogy ebben a motivációs levélben kicsit bővebben tudod megfogalmazni, hogy miért is szeretnél pont ott, abban a munkakörben dolgozni és miért gondolod, hogy te vagy a legalkalmasabb a számukra. Ennek a levélnek is feltöltöttük egy típusát. Motivációs levél-minta.

Hol keresgélj?
A legtöbb cég az interneten – állásportálok, munkaközvetítők - keresi a leendő dolgozóit. Rengeteg állásportál áll a rendelkezésedre, hogy böngéssz, hogy az interneten jelentkezz és a neked tetszőknek, küldj önéletrajzot. Sajnos van köztük megtévesztő is. Figyelmesen olvasd el a hirdetést, és ha bizonytalan vagy, kérd ki a véleményét valakinek, mit gondol ő az adott hirdetésről. Találhatsz még hirdetést különféle hirdetési újságokban, persze még ma is az egyik legbiztosabb az ismerősön keresztüli elhelyezkedés. Tehát ne félj körbekérdezni az ismerőseidet, hátha tudnak segíteni.
Ne elégedj meg egy-két elküldött önéletrajzzal. Ha több tucatot küldesz el, az sem biztosíték semmire, szóval ne add fel könnyen.
Az is előfordulhat, hogy neked kifejezetten megtetszik egy adott munkahely és nagyon szeretnél ott dolgozni. Ez esetben bátran nyomozd ki az interneten az e-mail címüket és küldd el az önéletrajzodat egy motivációs levéllel. Lehet, hogy sikerül külön hirdetés nélkül, így is bejutnod. Előnyös lehet, ha a munkavállalást szervező (HR-es) telefonszámát, vagy e-mailjét is megtalálod a cég honlapján, mert egyenesen neki is küldheted a jelentkezésed.
Önéletrajzot a jelentkezési határidőn belül, minél előbb küldj. Ha a jelentkezési határidő után legalább egy héttel sem válaszoltak, akkor nyugodtan érdeklődj telefonon, hogy számíthatsz-e személyes interjúra, de ne legyél se követelőző, se erőszakos, azt sehol nem szeretik.

A személyes interjúról:
A személyes interjú alatt dől el, hogy behívott jelentkezők közül ki lesz a legalkalmasabb az adott munkakörre. Lehetőség szerint készülj fel az internet segítségével, tudj meg a munkaszervezetről a lehető legtöbbet (mi a cég profilja, mivel foglalkoznak). Mindig előnyös lehet, ha látják, tudod hova jelentkezel. Legyél csinosan, szépen felöltözve, de kerüld a kihívó, túl színes ruhadarabokat. A beszélgetés során figyelj nagyon a kérdezőre, a kérdésekre pedig őszintén, kimerítően és tömören válaszolj. Előfordulhat, hogy tesztet töltetnek ki veled, vagy többen is meghallgatnak, esetleg csoportos felvételi beszélgetést tartanak. Törekedj arra, hogy minél jobban ki tudd magad fejezni, hogy meg tudd mutatni milyen vagy, de ne legyél erőltetett. Gondolj arra, hogy minden munkakörnek megvannak a maga sajátosságai, tehát mindenkinek megvan az ideális munkahelye, neked is. Az is fontos, hogy Neked is legyenek kérdéseid, például a munkabeosztásról, a munkakörről, vagy a fizetésről. Hiszen neked is döntened kell, hogy vajon megfelel e az adott állás.

Szívesen segítünk eligazodni a munka világban, segítünk az önéletrajz megírásában, segítünk a személyes interjúra való felkészülésben is. Nyitva tartási időn belül, vagy telefonos egyeztetés után egyéni időpontban. Kapocson kívül munka ügyben a következő szervezetekhez fordulhatsz még: munkaügyben segítő szervezetek

A munkaügyi központok:
Ha munkanélküli vagy, fontos, hogy regisztrálj a területileg illetékes munkaügyi központban. Segíthetnek, hogy munkahelyed legyen, a regisztrálással megmarad jogviszonyod, tehát, ha már volt 365 nap munkaviszonyod, akkor álláskeresési járulékot is kaphatsz, és társadalombiztosításra jogosult maradsz. Az álláskeresési járadék maximum 3 hónapig jár.

A munkaszerződésről:
Ha már sikerült, és felvettek egy munkahelyre, nagyon fontos, hogy legyen munkaszerződésed. Csak a hivatalos munkahely után jár neked egészségügyi ellátás, nyugdíj, gyes, álláskeresési járulék, stb. A munkaszerződésben a munkavégzéseddel kapcsolatban benne kell lennie minden fontos adatnak. Valószínűleg kapsz majd egy munkaköri leírást, amiben a munkavégzéseddel kapcsolatos konkrétumok lesznek megfogalmazva (mit és hogyan kell csinálnod, stb). Mielőtt aláírod, minden iratot figyelmesen olvass el, és mindig kell kapnod saját példányt!
A felvételkor szükség lesz az irataidra is, mint személyi igazolvány, lakcím kártya, adó igazolvány, tajkártya, bankszámlaszám. Kérhetnek erkölcsi bizonyítványt is.

 

Motivációs levél minta

Minta Zoltán
Személyügyi főosztályvezető részére

Ad Hoc Kft.
1588 Budapest,
Képgyártó utca 12.

 

Tisztelt Minta Zoltán!

 

Az ÁllásStart 2007 című kiadványban olvastam az Ad Hoc Kft.-ről, és nagyon tetszett a vállalat cégbemutatkozója.
Örömmel láttam, hogy műszaki menedzsereket keresnek, amely állásra ezúton szeretném a pályázatomat benyújtani Önökhöz.

Ebben az évben végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar műszaki menedzser szakán, de az iskola mellett már két cégnél is dolgoztam ezen a területen, így már rendelkezem szakmai tapasztalattal.

Szeretnék egy jól működő dinamikus cég aktív tagja lenni, és egy szakmailag kihívást jelentő területen elhelyezkedni.

Várom a válaszukat, és bízom abban, hogy lehetőséget adnak számomra egy személyes találkozásra, ahol nemcsak a szakmai ismereteimről, hanem a munkához illő személyes képességeimről is – úgymint meggyőző erő, kommunikációs képesség, problémamegoldás – amelyek fontosak egy ilyen munkakörben, személyes benyomást szerezhet.

Budapest, 2008. március 28.

Tisztelettel:

Minta Gábor
8770 Balatonföldvár,
Bajnok utca 4.
Telefon: 06 (30) 123-1234
E-mail: gabor.minta@mail.hu
Mellékletek jegyzéke:
• magyar nyelvű önéletrajz
• angol nyelvű önéletrajzagyar

MUNKAÜGYBEN SEGÍTŐ szervezetek

  • MUFTI ( Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája)

Cím: 1157, Budapest Kontyfa utca 3
Telefon: 418-20-25
418-33-49
Nyitva: H-CS: 11-17 óráig
Jogász: SZe: 16-18 óráig
16-26 éves fiataloknak működtetnek álláskereső klubot (K-CS: 9-11-ig), lehetőségük van internetezni, tréningeken részt venni, átképzési és életvezetési tanácsadás működik, valamint munkajogi problémáikra is megoldást találhatnak.

MUNKAÜGYI KÖZPONT-FIT
Cím: 1039, Budapest, Heltai Jenő tér 7.
Telefon: 243-86-69
1043, Budapest, Kassai utca 24/b
Telefon: 390-27-06
 


ÚJ-HÍD MUNKAERŐ KÖZVETÍTŐ NONPROFIT KFT
Cím: 1081, Budapest, Szilágyi u. 5
E-mail: ujhidnonprofitkft@gmail.com
 


Közfoglalkoztatás:
Fővárosi ügyfélszolgálat:
1084 Budapest, Őr utca 5-7 Telefon: 476-1930, Hétfő-kedd-szerda: 8-14, Péntek: 8-11 óra között

 

 

Állásportálok, munkaközvetítők

www.profession.hu/
allas.lap.hu/
www.expressz.hu
www.jobpilot.hu
www.topjob.hu
www.jobinfo.hu
www.allas.hu
allas.slando.hu/
www.jobline.hu
www.3sz.hu
www.kozigallas.hu
www.nonprofit.hu
www.grafton.hu


 

Erkölcsi bizonyítvány
Igénylés feltételei:
Hatósági erkölcsi bizonyítványt – állampolgárságtól függetlenül – az érintett természetes személy kérhet. A kérelem a postahivatalokban megvásárolható hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérőlapon (zöld csíkos borítékban kapható) terjeszthető elő. A kérőlapot a kérelmező érvényes személyazonosító igazolványában, útlevelében vagy kártya formátumú vezetői engedélyében bejegyzett adataival megegyezően kell kitölteni és aláírni. A kitöltött hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérőlapot a készpénz-átutalási megbízás – díjfizetést igazoló – feladóvevényével együtt postai úton, ajánlott küldeményként kell a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala részére megküldeni (1475 Budapest, Pf. 172).
Mennyibe  kerül?
A hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 3100Ft. A bizonyítvány költségmentes kiállítására irányuló kérelemhez (a postahivatalokban megvásárolható hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérőlap mellett) csatolni kell a kérelmező saját, valamint a vele közös háztartásban élő hozzátartozójának 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolását, amennyiben nyugdíjas, úgy – a munkáltatói jövedelemigazolás helyett vagy mellett – az utolsó havi nyugdíjszelvényét (postai szelvényt), illetve ha a nyugdíj folyószámlára történő utalással kerül kifizetésre, akkor az utolsó havi bankszámlakivonatot
Hogyan kell kifizetni a díját?
Mind a postai úton, mind az Ügyfélszolgálaton kérelmezett hatósági bizonyítvány kiállításáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat a postahivatalokban megvásárolható kérőlapokhoz mellékelt csekken kell megfizetni.
Mennyi idő alatt készül el?
A hatósági erkölcsi bizonyítvány a kérelem beérkezésétől számított öt munkanapon belül készül el. A postai kézbesítés időtartamát figyelembe véve a bizonyítvány a postára adástól számított tizenkettő-tizennégy napon belül kerül kézbesítésre.
Hol vehető át?
A postán feladott kérelmek esetében a hatósági erkölcsi bizonyítvány postai úton kerül továbbításra.
Az Ügyfélszolgálaton kérelmezett hatósági bizonyítvány az Ügyfélszolgálaton vehető át.
Sürgős esetben?
A hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem ügyfélfogadási időben soron kívül is előterjeszthető az Ügyfélszolgálaton (1097 Budapest, Vaskapu utca 30/A.). A soron kívül előterjesztett hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérelem alapján kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány az Ügyfélszolgálaton vehető át. A soron kívüli eljárás díja a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításáért fizetendő 3100 Ft igazgatási szolgáltatási díjon felül további 1300Ft „sürgősségi díj”-at foglal magában.
Meddig érvényes?
A bizonyítvány érvényességi ideje a kiállításától számított kilencven nap.
Forrás: www.nyilvantarto.hu

 

 

Munkaügyi központok

A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ feladatkörét illetően kérdéseivel, bejelentéseivel kérjük forduljon az Ügyfélszolgálati osztályhoz. Központi e-mail címünk: 
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ:
(utolsó frissítés: 2012. 12. 28.)
Cím:  1082 Budapest, Kisfaludy u. 11.
Központi telefon: 477-5700
E-mail:  fovaroskh-mk@lab.hu

Kirendeltségek Cím Telefonszám Email-cím

Budapest Főváros Kormányhivatala       III. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  I., II., III. kerület
Kirendeltségvezető:  Victor Zsuzsanna

1039 Budapest III., Heltai Jenő tér 7.

243-8663
243-8664

fmkheltaijter@lab.hu

     IV. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  IV., XIV., XV. kerület
Kirendeltségvezető:  Balla András

1043 Budapest IV., Kassai utca 24/b.

390-2400
390-2401
390-2402

fmkkassaiutca@lab.hu

  VIII. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  V., VII., VIII. kerület
Kirendeltségvezető: Pető Gáborné

1085 Budapest VIII., Baross u. 22-26.

215-8799
215-8805

fmkbaross@lab.hu

       IX. Kerületi I. Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  IX., XI., XII., XXII. kerület
Kirendeltségvezető:
Kámánné Perom Eszter

1092 Budapest, IX. Ráday u. 42-44.

311-1414
311-1227

fmkradayutca@lab.hu

      IX. Kerületi II. Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  Főváros
Kirendeltségvezető:
Palkóné dr. Dömsödi Tímea

1096 Budapest IX., Haller u. 6.

334-2926

fmkhaller@lab.hu

XIII. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  VI., XIII. kerület
Kirendeltségvezető:
Schmidt-Karácsony Alíz

1137 Budapest XIII., Katona J. u. 25.

320-5668
320-5662

fmkkatonajutca@lab.hu

 XVI. Kerületi  Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  X., XVI., XVII. kerület
Kirendeltségvezető: Pelek Zsolt

1163 Budapest, XVI. Vívó u. 2.

403-0002
403-5201

fmkvivoutca@lab.hu

Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  XVIII., XIX. kerület
Kirendeltségvezető: Bocsi Sándor

1181 Budapest XVIII., Darus u. 5.

 292-6093
292-5528
292-4399

fmkdarusutca@lab.hu

 XX. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  XX., XXIII. kerület
Kirendeltségvezető: Farkas Erzsébet

1203 Budapest XX., János utca  6.

284-6405

fmkjanosutca@lab.hu

 XXI. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége
Illetékessége:  XXI. kerület
Kirendeltségvezető: Kőrösi Regina

1211 Budapest, XXI. Mansfeld P. u. 1.

277-1033
277-1433

fmkmansfeld@lab.hu

 

Ügyfélfogadás valamennyi Kirendeltségen:

Hétfő, kedd, szerda: 8.30-15.00

Csütörtök: 8.30-12.00 csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők), a munkáltatók és
a közérdekű munkára jelentkezők számára

Péntek: 8.30-13.00

 

 

 

MUNKASZERZŐDÉS - minta

Határozatlan időre

Amely létrejött egyrészt …………………………………………………….., (cím:………………………………………..,asz:……………………….…….. továbbiakban: Munkáltató) mint munkáltató, másrészt:


Név:

Születési neve:

Születés helye és ideje:


Anyja neve:


Állandó lakhelye:


Adóazonosító száma:


TAJ száma:


Magánnyugdijpénztár:


  1. A felek megállapodnak abban, hogy ………………………-tól, határozatlan időre szóló munkaviszonyt létesítenek.


  1. A felek ………… nap próbaidőt kötnek ki. A próbaidő alatt a munkaviszonyt bármelyik fél azonnali hatállyal megszüntetheti.

  2. A munkavállaló munkaköre: ……………………

  3. A munkavállaló munkavégzésének helye: …………………….

  4. munkahelyi felettese, a munkáltatói jogok gyakorlója: ……………………..

  5. személyi alapbére: Bruttó ………………….. Ft/hó, azaz …………………………… Ft/hó..

  6. A napi munkaidő: …. óra.

  7. A munkavállaló a kiadott munkarend szerint munkavégzésre osztható be, a munkáltató a pihenőidőt részben, vagy egészben havi összevontan adhatja ki.

  8. A munkavállaló esetenként rendkívüli munkavégzésre osztható be, amelyért a munkáltató elsősorban szabadidőt biztosít.

  9. A felek megállapodnak abban, hogy a munkavállaló kártérítési felelőssége gondatlan károkozás esetén havi átlagkeresete 150%-ig terjed. Szándékos károkozás esetén a kár teljes összegű megtérítésével tartozik.

  10. A munkavállaló a szakhatósági előírásokat megismerte, egyben tudomásul veszi, hogy amennyiben a szakhatósági ellenőrzés során mulasztást követ el és ebből a munkáltatójának bírság, anyagi hátránya keletkezik, úgy a munkáltató jogosult a kárigényét a munkavállalóval szemben érvényesíteni.

  11. A munkavállaló további munkavégzésre irányuló jogviszonyt csak a munkáltatónak történő bejelentés után létesíthet.

  12. A munkavállaló kötelezettséget vállal arra, hogy a feladatkörébe tartozó munkát legjobb tudása szerint elvégzi a kapott utasításokat maradéktalanul teljesíti, a munkáltató tulajdonait megvédi, munkáját és az azzal összefüggő cselekedeteket az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályainak megtartásával végzi. Károkozás, vagy munkafegyelem megszegése esetén felelőséggel tartozik.

  13. A munkavállaló tudomásul veszi, hogy a munkavégzése során tudomására jutott valamennyi tény, adat, információ a munkáltató tulajdonát képezi, azt harmadik személynek csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával adhatja át.

  14. A munkavállaló tudomásul veszi, hogy ha a munkaviszonyát nem a Munka Törvénykönyve előírásai szerint szünteti meg, vagyis a felmondást írásba kell foglalni, a felmondási időt le kell dolgozni, a munkakört, eszközöket, anyagokat hiánytalanul át kell adni, akkor a munkáltató az Mt. 101.§ (1) bekezdése alapján a munkavállaló felmondási időre járó átlagkeresete erejéig kártérítést kérhet. Tudomásul veszi továbbá, hogy a munkáltató az Mt. 101.§ (3) bekezdése alapján a munkavállaló jogellenes munkaviszony-megszüntetéséből eredő valamennyi kárigényét érvényesítheti.

  15. A munkaszerződésben nem szereplő kérdésekben a Munka Törvénykönyve vonatkozó szabályozása az irányadó.


………………………………………..

munkáltató munkavállaló


 

DIÁKMUNKA SZÖVETKEZETEK
Amire szükség lehet

  • eredeti, érvényes, lepecsételt, nappali tagozatos diákigazolvány
  • iskolalátogatási igazolás
  • személyi igazolvány
  • lakcímkártya
  • TAJ szám
  • adószám
  • bankszámlaszám

 Job Diák Iskolaszövetkezet
1094 Budapest, Berzenczey utca 16-18

06-30-863-0020

jobdiakbp@gmail.com

www.jobdiak.hu

  • Fürge Diák Iskolaszövetkezet, www.furgediak.hu
    1092 Budapest, Erkel u. 6. (bejárat a Lónyay u. felől), tel.: 06-(1)/455-7040,
    nyitva: Hétfőtől-péntekig: 09:00-17:00

budapest@furgediak.hu

·        Jobb Kezek Iskolaszövetkezet, www.jobbkezek.hu
1052 Budapest Piarista (Pesti Barnabás) u. 4 I. emelet Millenium Shopping Center (bejárat a Váci u. 19-21. felől), tel.: 06 (1) 328- 0146, 06 (1) 328-0147,
nyitva:  Hétfőtől Péntekig 09:00-16:30

info@jobbkezek.hu

·        EUdiákOK Iskolaszövetkezet, www.eudiakok.hu
1137 Budapest, Katona József utca 15., tel.: 06 (1) 225-1533,
nyitva: Hétfő: 10:00-17:00, Kedd-Péntek: 09:00-17:00

ugyfelszolgalat@eudiakok.hu

·        Garbonciás Iskolaszövetkezet, www.garbonciasok.eu
V. kerület (Budapest), Kossuth Lajos tér 13., tel.: 06-(1)-7690498,
nyitva: Hétfő: 10-18 óráig, Kedd: 10-18 óráig, Szerda: 12-18 óráig, Csütörtök: 10-18 óráig, Péntek: 10-12 óráig
info@garabonciasok.eu          

·        DMS Iskolaszövetkezet, www.dmsbp.hu
1143 Budapest, Stefánia út 32. magasföldszint 1., tel.: 06-(1) 467-0111,
nyitva: Hétfő - Péntek: 9.00 - 17.00

info@dmsbp.hu

·        Con-Work Iskolaszövetkezet, www.conwork.hu
1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 3., tel.: 06-(1) 343-4105, 413-0575
nyitva: hétfő-péntek : 10-17 óráig

conwork@conwork.hu

·        I Love Diákmunka Iskolaszövetkezet, www.ilovediakmunka.hu
1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8., tel.: 06 (1) 336-2020
nyitva: Hétfő- Péntek: 9.00-18.00

      info@ilovediakmunka.hu         

·        Y Generáció Iskolaszövetkezet, www.ydiak.hu
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 83., tel.: +36 20 663 7481
nyitva: Hétfő- Péntek: 10.00-17.00

ugyfelszolgalat@ydiak.hu

·        Jobland Iskolaszövetkezet, www.diakmunka.hu
1074 Budapest Rákóczi út 52., tel.: 06 (1) 344-4640

info@worklandplus.hu

·        Student Iskolaszövetkezet, www.student.hu
1092 Budapest, Bakáts tér 2. (Bejárat a Bakáts utca 5-7 felől), tel.: (1) 456-7-456,
(30) 456-7-456
nyitva: Hétfő- Csütörtök: 9.00-17.30, Péntek: 9.00-16.30

diakmunka@a4c.hu

·        Prodiák Iskolaszövetkezet, www.prodiak.hu
1146 Budapest, Hungária krt. 140-144, tel.: 06 (1) 432 1280,
nyitva: Hétfő- Péntek: 8.00-18.00

ugyfelszolgalat@prohuman.hu

·        Biztospont Diákszövetkezet, www.biztospont.hu
1062 Budapest, Andrássy út 63-65. (Pesti Barnabás Szakközépiskola),
tel.: 06 (1) 301 0054,
nyitva:  Hétfő- Csütörtök: 14:00 - 17:00, Péntek: 14:00 - 16:00

info@biztospont.hu

·        Scolaro Iskolaszövetkezet, www.scolaro.hu
1135 Budapest, Szent László u. 59-61. I. emelet 100., tel.: (+36)70/940 2590
nyitva: Hétfő- Csütörtök: 9.00-17.30, Péntek: 9.00-15.00

iroda@scolaro.hu

·        Meló- Depó 2000 Iskolaszövetkezet, www.melo-depo.hu
1085 Budapest, József krt. 53. II. em. 14. (10-es kapucsengő), tel.: (+36)30/985 4536
nyitva: Hétfő- Péntek: 12.00-17.00

·        Pannonwork Isklaszövetkezet, www.pannonwork.hu
1114 Budapest, Bartók Béla út 16., tel.: 06 (1) 279-0624,
nyitva: Hétfőtől- Péntekig 9:00-17:00

budapest@pannonwork.hu

·        Mind -Diák Iskolaszövetkezet, www.minddiak.hu
1072 Budapest, Dob u. 20., tel.: 06-1/267-8684, 1/267 86 86,
nyitva: Hétfő- Csütörtök: 8:30-17:00, Péntek: 8:30-16:00

budapest@minddiak.hu

·        Diákunió Iskolaszövetkezet, www.diakunio.hu
1094 Budapest, Angyal utca 1-3, Angyal irodaház,
nyitva: Hétfő- Péntek: 10:00- 17:00

munka@diakunio.hu

·        Pensum Iskolaszövetkezet, www.pensum.hu
1066 Budapest, Teréz krt. 6., tel.: 06 (1) 429-0425

info@pensum.hu

·        Grand School Iskolaszövetkezet, www.granddiak.hu
Budapest II. ker., Széll Kálmán tér 11/b., tel.: 06 (1) 315 0895,
nyitva: Hétfő- Péntek: 9.00-17.00

budapest@granddiak.hu

·        Multi-Coop Iskolaszövetkezet, www.multi-coop.hu
1053 Budapest, Veres Pálné u. 5., tel.: 06 (1) 318 1177, 318 7534,
nyitva: Hétfő- Péntek: 9.00-16.30

budapest@multi-coop.hu

·        Human Operator Zrt., www.humanoperator.hu
1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8., tel.: 06 (1) 336 2410,
nyitva: Hétfő- Péntek: 9.00-18.00

humanoperator@humanoperator.hu

·        Márton Áron Iskolaszövetkezet, www.mads.hu
1092 Budapest, Erkel utca 3., tel.: 06/1 951-0754,
nyitva: Hétfő: 10.00- 18.00, Kedd- Csütörtök: 9.00-18.00, Péntek: 9.00-16.00

mads@mads.hu

·        Műisz Iskolaszövetkezet, www.muisz.hu
1137 Budapest, Szent István krt. 24., tel.: 06 40/463 463, (06 1) 412 1406,
nyitva: Hétfő- Péntek: 8:30- 18:00

diakmunka@muisz.hu

·        Multi Job Iskolaszövetkezet, www.multijobisz.hu
1137 Budapest, Szent István krt. 2. ½, tel.: 06-1-239-0831, 06-20-924-2622, 06-30-475-2812 (visszahívunk)
nyitva: Hétfő- Péntek: 9:00-17:00

            info@multijobisz.hu

·        Senga Iskolaszövetkezet, www.sengahungary.hu
Budapest VII. ker. (1074) Hársfa u. 21., tel.: Hétfőtől - Csütörtökig: 09.00 - 17.00, Péntek: 09.00 - 16.00

info.sengahungary@t-online.hu

·        S- Forrás Iskolaszövetkezet, www.s-forras.hu
1173 Budapest, Mezőtárkány utca 2., tel.: 06 (1) 433-2658, 06 (70) 779-4447

·        Universitas Iskolaszövetkezet, www.universitas.hu
1093 Budapest, Czuczor u. 6., tel.: 06 (1) 217 6426,
nyitva: Hétfő- Péntek: 8:00-19:00ű

info@universitas.hu

·        Schönherz Iskolaszövetkezet, www.schonherz.hu
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/H (Kelen Irodaház), tel.: 06 (1) 365 3003, +36 70 334 0381
nyitva: Hétfő- Péntek: 8.00-16.00

ugyfelszolgalat@schonherz.hu

·        Karrier Diáksegítő Iskolaszövetkezet, www.karrierdiak.hu
1095 Budapest, Soroksári út 16. (Gizella ház), tel.: 06 (1) 878 0818,
nyitva: Hétfő- Péntek: 10.00-18.00

info@karrierdiak.hu

·        Opus LKG Iskolaszövetkezet, www.opuswork.eu
1027. Budapest,  Fő utca 63-65., tel.: 06-1 2013339

·        Diákmánia Iskolaszövetkezet, www.diakmania.hu
Budapest XIII. ker. Váci út. 19. (Panoráma Irodaház 3. em.), tel.: 06 20-362-7106,
06 (1)-413-0705,
nyitva: időpont-egyeztetés szerint

info@diakmania.hu

·        Sendo Diákmunka-közvetítő kft., www.sendo.hu
tel.: 06 20/939 50 70

info@sendo.hu

·        Workland Plus Iskolaszövetkezet, www.worklandplus.hu
1074. Budapest, Rákóczi út 54. I. em. (Rákóczi Center), tel.: 06 (1) 344 4640

info@worklandplus.hu